Visszalépésről és az oktatás jelenéről, jövőjéről

brunnert

Visszalépésről és az oktatás jelenéről, jövőjéről

Brunner Tibor, az MSZP körzetfelelőse és Kunhalmi Ágnes, a párt elnökségi tagja tartott sajtótájékoztatót a Közéleti csütörtök program keretében Keszthelyen. Mohácsi József, a Magyar Szocialista Párt városi elnöke bevezetőjében arról beszélt, hogy összefogással kívánják leváltani a kormányt, ezért tudomásul vették azt a döntést, hogy a keszthelyi körzetben nem ők indíthatnak jelöltet.

 

Brunner Tibor elmondta: a cél érdekében visszalépett, s segíteni fogja a DK-s jelölt törekvéseit, s a közös szándékokat. Kunhalmi Ágnes a párt szakértője az oktatás helyzetéről beszélt. Arról, hogy a fő problémát az egykulcsos adó bevezetése okozta, ami miatt rengeteg pénz esett ki az ország költségvetéséből, s számos területen elvonásokat eredményezett. Az oktatás is rossz helyzetbe került, ezért ha kormányzati pozícióba kerülnek, akkor azonnal megkezdik a változtatásokat. Elmondta: terveik szerint 16 éves korról visszaállítják a 18 éves tankötelezettséget, ezzel segítik a szegényebb családok gyermekeit. A Nemzeti Alap Tantervből kizárják a szélsőséges nézetű szerzőket, normalizálják a megtaníthatatlan, zsúfolt mennyiségű tananyagot. Újra választhatóvá teszik a hittant és erkölcstant, megszüntetik a Nemzeti Pedagógus Kart, eldobják a használhatatlan etikai kódexet, és visszaállítjuk az érdekegyeztetés rendjét és a tankönyvpiac rendszerét. Mindezt rendeletekkel meg tudjuk tenni. A második részben lebontják a Klebelsberg intézményfenntartó rendszert, s újra az önkormányzati működtetést helyezzük előtérbe. Kunhalmi Ágnes azt is elmondta, ha kormányoznak, eltörlik az egykulcsos adót, helyette a széles sávos, emberek teherbíró képességét maximálisan figyelembe vevő adózást vezetnek be.

monitormagazin.hu/brunnertibor.hu

2 Comments so far

Leave a Reply