Tovább dolgozom Zala megye sikeréért!

brunnert

Tovább dolgozom Zala megye sikeréért!

Kedves Barátaim, kedves MSZP támogatok!

Az elmúlt 3 évben sokat dolgoztunk és küzdöttünk együtt, hogy idén le tudjuk váltani Orbán Viktort és helytartóit.

A komoly felkészülés, a sok aláírásgyűjtés, a rengeteg kitelepülés, a választókerület a megye lakóival történt kapcsolatfelvétel és a helyi problémák feltérképezése sok munkával és nem kevés áldozattal járt.

Azonban most még egy személyes áldozatot nekem is meg kell hoznom, amelyben számítok támogatásukra, a csapatra, akikkel eddig is együtt dolgoztunk.

A kormányváltás érdekében az ország több pontján már visszaléptek jelöltjeink az indulástól, de most a szövetség kibővítése révén újra kellett gondolni az egyéni jelöltek személyét és támogató pártjuk pozícióit is.

Az MSZP vezetése azzal a kéréssel fordult felém, felénk, hogy a Zala megyei 2. számú, Keszthely-Zalaszentgrót választókerületben adjunk lehetőséget arra, hogy az MSZP-DK-Együtt-PM közös jelöltje egy másik személy legyen.

Számos kérdés vetődött fel bennem is, mint ahogyan Bennetek, Önökben is.

De most történelmi jelentőségű a döntésünk országszerte. Első a haza és a nemzet sorsa. De számomra ugyanilyen fontos az MSZP, az én egyik nagy családom sorsa is. Az MSZP pedig akkor tud a legsikeresebben szerepelni, ha a kormányváltók szövetsége tagjaként mi is meghozzuk a magunk áldozatát.

A szükséges időben visszalépünk a demokratikus oldal másik, de immár közös jelöltje javára.

Az MSZP ennek a szövetségnek a legerősebb szereplője marad továbbra is, s ezt a munkánk révén is bizonyíthatjuk.

Visszalépek a jelöltségtől, de elszántan és sok munkával küzdünk közös sikerünk, a kormányváltás érdekében.

Kérlek, támogassatok ebben engem és az új, közös jelölteket is.

Brunner Tibor
Zala megyei 2. sz. választókerület, körzetfelelős